#GfK Hungária

GfK: Ezekből a zöldségekből veszik a legtöbbet a magyarok
 

GfK: Ezekből a zöldségekből veszik a legtöbbet a magyarok

A legtöbb – tízből jellemzően nyolc -–háztartás által vásárolt zöldségek listáját a paprika, paradicsom, hagyma, répa és burgonya vezeti. Uborka és káposzta tízből hét háztartás kosarába kerül. Szegény gomba mellett hiába kampányoltak, csak minden második háztartás vesz belőle.

MTI MTI

Európa egyik szegényháza vagyunk
 

Európa egyik szegényháza vagyunk

Európa tíz legmódosabb országa a teljes európai vásárlóerő mintegy fele fölött rendelkezik, míg a legszegényebb Moldovában az egy főre jutó átlagosan elkölthető jövedelem az európai átlag egytizedét sem éri el. Magyarország továbbra is a 31. helyen áll megelőzve – többek között – Montenegrót és Romániát – derül ki a GfK Vásárlóerő tanulmányának 2013. évi adataiból. Az idén első alkalommal vizsgált járási adatok szerint a legtöbb jövedelemből a Budakeszi járás, míg a legkevesebből az ország északkeleti határvidékén élő járások lakosai gazdálkodhatnak.

hvg.hu hvg.hu



Felmérés: az orvosok csak romlást várnak a magyar egészségügyben
 

Felmérés: az orvosok csak romlást várnak a magyar egészségügyben

Az utóbbi években meghozott intézkedések hatására folyamatosan nő az egészségügy iránti bizalom a lakosság körében, szemben a házi- és a szakorvosok véleményével, amely a tavaly októberi szintre esett vissza - derül ki a GfK Hungária és a Szinapszis Kft. közös, egészségügyi bizalmi indexének legfrissebb adataiból.

MTI MTI

A kisboltok ebben nyomták le a nagyokat
 

A kisboltok ebben nyomták le a nagyokat

A GfKHungária friss friss kutatása szerint egyedül a független kisboltokban vásároltak gyakrabban az emberek az idei év első hat hónapjában. A többiek csökkenést voltak kénytelenek elkönyvelni.

hvg.hu hvg.hu

Virágzik az illegális cigaretták piaca Magyarországon
 

Virágzik az illegális cigaretták piaca Magyarországon

Intenzíven bővült a nem Magyarországon adózott cigaretták piaca, az illegális forgalom megközelíti a 8 százalékot. Már nemcsak a keleti régióban, de a fővárosban és Nyugat-Magyarországon is élénkül az illegális kereskedelem – állapítja meg a GfK Hungária kutatása. A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSZ) konkrét lépéseket javasol a feketepiac visszaszorítása érdekében.

MTI MTI

Kevesebben, de több bort vesznek
 

Kevesebben, de több bort vesznek

A szeszesitalok forgalmának mintegy negyede származik borértékesítésből, és bár a vásárlói kör az utóbbi két évben tizedével zsugorodott, a fogyasztó háztartások által már jellemzően havonta vásárolt mennyiség nőtt a GfK Hungária háztartások napi fogyasztásicikk-vásárlásait monitorozó Háztartáspanel adatai szerint.

MTI MTI

Bővült a tartós fogyasztási cikkek piaca
 

Bővült a tartós fogyasztási cikkek piaca

Az év második negyedévében 14 százalékkal bővült Magyarországon a műszaki tartós fogyasztási cikkek értékesítése az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a GfK Hungária csütörtökön az MTI-vel.

MTI MTI


Hónapról hónapra él a magyar
 

Hónapról hónapra él a magyar

Hónapról hónapra él a magyarok 85 százaléka, a váratlan kiadásokra való felkészülés továbbra is a legfontosabb a lakosság számára. A gazdasági válság hatására az autó-, illetve lakásvásárlás, felújítási vagy üdülési célú megtakarítások szorultak vissza az utóbbi években, de kevesebben gondolhattak arra is, hogy műszaki cikk vásárlása céljából tegyenek pénzt félre.

hvg.hu hvg.hu


Egyre kevesebben fizetik meg a márkát és a marketinget
 

Egyre kevesebben fizetik meg a márkát és a marketinget

A kereskedelmi márkás termékek értékbeli piacrésze a napi fogyasztási cikkek piacán 2012-ben 2011-hez képest kissé csökkent és éves átlagban 25 százalékos szintet ért el. Elsősorban a B márkák tudtak erősödni a kereskedelmi márkák rovására. Az A márkák részesedése gyakorlatilag nem változott: 2012-ben is a teljes FMCG forgalom közel felét adták ezek a termékek.

hvg.hu hvg.hu

Közeledik a kereskedők aranykora?
 

Közeledik a kereskedők aranykora?

Hosszas mélyrepülés után 2013 júniusában immár három negyedéve emelkedik a GfK Hungária komplex fogyasztói bizalom indexének értéke . A fogyasztói várakozások az ország gazdasági helyzetének rövid távú optimista megítélése okán erőteljesen javultak, a vásárlási hajlandóság egyelőre még stagnál.

hvg.hu hvg.hu

Már a zöldség és a gyümölcs sem nagyon kell
 

Már a zöldség és a gyümölcs sem nagyon kell

A magyar háztartások éves élelmiszerre fordított kiadásainak közel egytizedét zöldségre és gyümölcsre költik. Bár a vásárlói kör változatlan, az elmúlt évek nehézségei okán ma már e kategóriából is kevesebbet és kevesebbszer vásárolnak a háztartások. Ennek eredményeképpen mindkét kategória forgalma csökkent a GfK Hungária Háztartáspanel adatai szerint. A beszerzést a fogyasztók főként piacokon, őstermelőknél, illetve zöldség-gyümölcs üzletekben intézik.

hvg.hu hvg.hu


Letarolják a piacot a fiókhálózat nélküli bankok?
 

Letarolják a piacot a fiókhálózat nélküli bankok?

Bár a magyar banki piac még nem indult el a direkt üzleti modell irányába, a külföldi tapasztalatokból kiindulva már csak idő kérdése, hogy Magyarországon is megjelenjenek a kizárólag internetes és telefonos csatornát használó „direkt bankok”. A GfK Retail Banking Monitor kutatása a direkt bankok iránti bizalom mértékét és a lehetséges piaci potenciált összegezte eddigi vizsgálatai alapján. Az ügyfelek válaszai arra engednek következtetni, hogy komoly lehetőségeket rejt a hazai banki piac az esetleges új szereplők számára.

hvg.hu hvg.hu


Tavaly a szörp volt az üdítőitalok sztárja
 

Tavaly a szörp volt az üdítőitalok sztárja

A szénsavas üdítőitalokkal, jeges teákkal és gyümölcslevekkel szemben csak a szörpök tudtak több vásárlót vonzani 2012-ben mint egy évvel korábban. Az egy év alatt egy-egy háztartás által elfogyasztott mennyiség 12 literre rúg. Gyümölcsleveket kevesebben vásárolnak, kevesebbszer és egyre kisebb mennyiségben. A jeges teák iránti kereslet stagnált, értékbeli forgalmuk ugyanakkor nőtt.

hvg.hu hvg.hu

Gfk: inkább pénzt költünk, minthogy életmódot változtassunk
 

Gfk: inkább pénzt költünk, minthogy életmódot változtassunk

A GfK Hungária Egészséggazdasági Monitorának 2012. évi felmérése szerint a magyar lakosság növelte az elmúlt egy évben egészségmegőrzésre fordított kiadásait. A vizsgálat megállapítja, hogy bár a lakosság nagy része tisztában van az egészségét veszélyeztető fő tényezőkkel, életmódján a gyakorlatban kevéssé változtat. Alternatív gyógyászati megoldást ötből négyen, prevenciós céllal pedig 15 százalék vett igénybe.

hvg.hu hvg.hu